Eulé - mese (Benedek Elek stílusban)

Régi nagy kedvenceim a Benedek Elek mesék. Melyek olvasása közben az jutott eszembe, hogy akár én is írhatnék mesét -hasonló nyelvezettel és karakterekkel- és olyan szép a borítója, hogy azt a mesét sokáig kerestem

http://kepkezelo.com/images/mz338fen7nchhxqgl6f9.jpg



...ám nem találtam meg . Csak egy illusztrációt csináltak a könyvhöz -tehát nem konkrét meséből van a rajz- , ami annyira megtetszett, hogy írtam egy mesét és még egy írói pályázatra is elküldtem. :D Még a két fő karaktert is illusztráltam. Akinek van kedve, olvassa el a mesémet. :)



Eulé

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, János és annak egy szép lánya, Eulé.  János király nagy búslakodásra adta a fejét, mert még a dédapja egyezséget kötött a Farkaskirállyal. János most e történetre emlékezik vissza, melyet régi papírból olvas fel újra és újra:

 „- Történt egyszer, hogy a szomszédos ország megtámadta az akkori királyt, Andort, s a farkasok nemzetségét kérte segítségül a csatában, kik örömest segítettek is, némi hátsó szándékkal. Azt mondta a győzedelmes csata után a farkas nép vezetője, a Farkaskirály:

- Rendben van, ember Segítettünk néked, ám én kérnék cserébe valamit!

- Rendben! - mondta Andor király.

- Add nekem elsőszülött leánygyermeked, s cserébe nem támadom meg országod.

- Ám legyen  - gondolta Andor király Miért ne kössön a Farkaskirállyal alkut, hisz úgysincs leánygyermeke , s valószínűleg már nem is lesz. Ám azt mondta a furfangos Farkaskirály:

- Csakhogy mivel néked nincs leányutódod, addig száll apáról fiúra a megállapodásunk, míg leánygyermek nem születik, s[  tizennyolc éves korában eljövé hozzám. Így megállapodtak.”

János befejezte az olvasást, s most ezen jártak gondolatai. János király hallotta a fejében a szavakat, melyeket még apja súgott neki: "Midőn leánygyermek születik a királyi családban, azt tizennyolc éves korában oda kell adni a Farkaskirálynak, az éppen akkor uralkodónak kell elvinnie, és[ akkor az nem bántá országát s népét."

János búslakodott, mert bizony eddig szerencse érte minden ősét, hiszen csak fiú utódok voltak, s így nem kellett a Farkaskirálynak adnia semmit  De ő nem volt ilyen szerencsében;  leánygyermeke született .  Nagyon szerette egy szem gyermekét, és nem akart tőle megválni, még e régi megállapodás kedvéért sem.

Tűnődött János, hogy s miképp tudná e megállapodást elkerülni. Elbújtatni nem tudta őt, hisz a Farkaskirály úgyis megérezte volna, hol van, rendkívüli szaglásának köszönhetően. Egyszer aztán Eulé toppant be az ajtón, s látta, hogy apja míly búslakodóan önmagába roskadva gondolkodik valamin.  Meg is kérdezte:

- Mi baj van édesapám?

- Hjajj! - s lassan felnézett János nagyra nőtt lányára, majd  ezt válaszolta: - Nagy az én szívem bánatja én gyönyörű nagylányom, Eulé. Odaígértek téged még születésed előtt a Farkaskirálynak, de szívem majd belehasad e döntésbe, s azon gondolkodám, hogyan tudnám kicselezni az ősi megállapodást.

- Miféle megállapodást édesapám? – kérdezte Eulé.

- Dédapám kötött egy megállapodást a farkasok népével. Ihol van a kezemben az ősi papír, olvasd leányom!

Gyorsan végigolvasta Eulé fennhangon, s figyelte közben apja arcát, ki minden mondat után szomorúbb lett.

- Ne búsuljon édesapám! - mondta Eulé. - Mikor kell menjek? Van még pár napom, hogy elbúcsúzzak mindenkitől?

- Kislányom, akkor kell menned, mikor pontosan tizennyolc esztendős leszel.

- Holnap leszek tizennyolc, tehát már holnap mennem kell? - kérdezte könnyes szemmel Eulé. - Igen, kislányom, már holnap el kell vigyelek a farkasok népéhez. Ám én nem adlak oda, az életem árán is megvédelek.

Ezután a lány már nem szólt többet. Elindult szép csendben a szobájába, s ott keservesen sírni kezdett.

Még hajnal sem volt, a lány elment szeretett otthonából, csak egy levelet hagyva maga után. Eulé aztán egy faluba ért, hol sok falubelit megkérdezett, hogy merre menjen a Farkarkirályhoz. A falubeliek nagy csodálkozva ám a lány szándékán, de végül segítőkészen útbaigazították. A lány útközben meglátott egy gyönyörű fehér lovat, mely segítségre szorult, mert rókák támadták meg. A lány eloldozta a lovat, és elkergette a rókákat, melyek a ló húsára fenték a fogukat. Ekkor egy meseszép tündér lépett elő, ki azt mondta:

- Ífjú hölgy, ne ijedj meg tőlem! A nevem Aisa, s hetek óta figyelem a népeket, kik erre jönnek, ám csak te mentetted ki tündérlovamat.

Eulé meglepődött, és szólni sem mert, míg a tündérlány meg nem kérdezte[:

- Hogy hívnak, ífjú hölgy?

- Eulé – mondta a tündérnek, aki folytatta mondandóját:

- Cserébe, mert emberségesen bántál a lovammal, segítek neked.

Eulé e szavak hallatán megörült majd félszegen ezt kérdezte:

- A Farkaskirályhoz kell eljutnom. Kérlek, mondd, messze van még?

- Néked adom e felséges paripát, s vele csak pár szárnycsapás lesz - felelte a tündér.

- Köszönöm.

Ekkor fedte fel csodás szárnyait a ló. Eulé hirtelen csak annyit mert szólni:

- Mi a neve ennek a szárnyas paripának?”

- A neve Tisztaság - majd ezeket a szavakat kimondva a tündér eltűnt. Eulé még utána szólt, hogy „Köszönöm!”, ám a tündér már addigra eltűnt A lány picit tétovázva, de felült a csodaszép lóra, s azt mondta neki:

- Tisztaság, vigyél a Farkaskirályhoz!

Ekkor villámsebesen elrepültek a Farkaskirály birodalmába.

A Farkaskirály már türelmetlenül várta a lányt s a királyi udvarban fel-alá járkált, így múlatva az időt. Nagyon kíváncsi volt, hogy állja-e szavát Andor király utóda. Odament egyik szolgájához, és megkérdezte tőle, hogy hívják a mostani uralkodót a szomszéd országban.

- János királynak uram – felelte a szolga.

- Na és azt tudod, hogy hívják leányát?

- Eulénak hívják, felséges királyom.

- Köszönöm, fiam, legalább illőn a nevén szólíthatom a királylányt, ki mindjárt ideér.

Amint ezt kimondta a Farkaskirály, éppen megjelent a vár udvarában a csodálatos szárnyas paripa hátán Eulé. A Farkaskirály örömmel látta, hogy János király állta az ősi fogadott szót, ám magát a királyt nem látta, de nem kérdezett rá, miért nem jött el ő is, hiszen a megállapodásban így volt. Végül csak behívta a lányt szép udvariasan, miközben csodálta a szárnyas paripát, Tisztaságot, s azt mondta:

- A szárnyas lovat nászajándékként fogadom el János királytól! – mondta, s azt gondolta, ha már nem jött el a király, valószínüleg ezt adta cserébe. Az egyik szolgálójának súgott valamit a fülébe, aki nyomban elvezette a táltost. Bekísérte a lányt a palotába, leültek az asztalhoz, hol gyönyörűen meg volt terítve a vendég tiszteletére, és kisvártatva közölte, hogy hozzá kell mennie feleségül Eulénak, különben háborút indít apja, János király ellen. Eulé mintha meg sem hallotta volna, azt kérdezte:

- Hol van tisztaság, a tündérló?

A Farkaskirály elmosolyodott, mert tudta, hogy csak terelni akarja a szót Eulé a házasságról, s azt felelte a lánynak:

- Ő lesz a főétel.

- Azt már nem! - csatant fel a lány. - Csak az életem árán!

- Ám legyen, királylány – felelte a Farkaskirály, mert érezte, hogy önszántából nem menne hozzá a lány, akkor fondorlatossággal kell rávennie, és így folytatta:

- Ha íly fontos neked az a paripa, küzdj meg velem cserébe az életedért és mindkettőtök szabadságáért.

Eulé elfogadta az alkut, ám rögtön meg is bánta, hiszen hogyan tudna ő, egy védtelen lány, legyőzni egy ilyen erős ellenfelet? Ekkor a Farkaskirály elmosolyodott, mert meglátta a kétséget a lány szemében, s azt mondta szolgáinak, hogy elvezethetik a szobájába.

- Itt van, királylány. Próbálj hozzászokni a gondolathoz, hogy ez a szoba a tiéd, mert életed végéig ez lesz az otthonod – mondta az egyik szolgája a farkasok királyának. Bement a szobába a lány, s csak miután becsukódott az ajtó kezdett el pityeregni.  Eulé már jó pár perce sírdogált, mikor a tündérlány, Aisa - kivel korábban találkozott - újra megjelent Eulé előtt, s azt mondta:

- János király lánya, Eulé! Még Tündérországból is hallom zokogásod. Mi a baj?

- Nagy az én bánatom, Aisa tündérlány! - s ezután elmesélte az eddig történteket, hogy miért is jött ő valójában a Farkaskirályhoz. A tündér pedig azt mondta:

- Lovamat életed árán is védéd, így cserébe adok néked egy fiolát, melyben tündérkönny van, s ha ezt megiszod, biztosan legyőzöd a Farkaskirályt.

Eulé megitta a tündérkönnyet és megköszönte a segítséget, majd nyugovóra tért.

Reggel a Farkaskirály már jó korán felkelt, hogy ébressze a királylányt, s elindult szolgáival a lány szobája felé. Bekopogott, s felkeltette Eulét, hogy jöjjön párbajozni. Több sem kellett a lánynak: a szobából egy ugrással az udvarra szökkent! Nagy ámulatba esett a Farkaskirály és a szolgái, majd szép lassan lesétáltak az udvarra, és azt mondá a Farkaskirály a lánynak:

- Mivel túl erős vagyok neked és nem szokásom nőket bántani, így vívni fogunk - mondta, majd megragadta a kardját.

- No, te lány! Azt már láttam, hogy mekkorát ugrasz, de vajon a kardot is ilyen jól forgatod?

- Atyám kisleány korom óta tanít kardot forgatni - felelte a lány halkan, egy mosolyt megejtve közben.

Elkezdték a kardvívást. A Farkaskirály szórakoztatva a farkasnépet ugrált, mondhatni játszott a védtelen lánnyal, közben villogtatta éles metszőfogait és megkérdezte a lányt:

- Biztos nem akarod feladni? - ezt kimondva a lány már meg is sebezte a karddal, és a Farkaskirály még jajgatni is elfelejtett, mert annyira meglepődött. Kis idő múlva megint megsebezte a lány a Farkaskirályt, kinek drukkolt az egész udvarnyi farkas népség. Megint később újra megvágta a királyt Eulé. Még szinte el sem kezdték a küzdelmet, a lány már három helyen is megsebezte a nagyra nőtt fenevadat, melyet a farkas nép nem nézett jó szemmel. A Farkaskirály megelégelte a lány ügyességét, és megvillantotta éles fogait, amivel a lányt akarta megharapni. Ám akárhányszor akarta megcsípni a lányt, nem sikerült, hála a tündérkönnynek, melyet még az este kapott Eulé a tündérlánytól, Aisától, ami emberfeletti gyorsasággal ruházta fel.

Aztán gondolt egyet magába a Farkaskirály, s azt mondotta a lánynak halkan, hogy csak ő értse:

- Királylány, hagyj győzni! Kérj bármit, de nem kerülhetek ilyen szégyenbe, hogy legyőzzön egy emberlány.

Erre felelé a lány:

- Rendben, a lovam élete megmarad, és én is szabad leszek, sőt, a királyok közti megegyeztések atyám és a farkas nép közt is semmis lesz.

- Jól van! - mondta a Farkaskirály nagy morogva. - Szavamat adom.

- De nem csak adád szavad, be is tartod azt! - mondta továbbra is csendesen Eulé, nehogy meghallja a többi farkas.

- Ám legyen - válaszolta a Farkaskirály. Ekkor a királylány már nem harcolt tovább.

- Jól harcoltál te emberlány, s lásd, milyen jó szívű vagyok, megkegyelmezek neked.

Nagyon elcsodálkoztak ekkor a farkas népek, kik a vívást figyelték. Így folytatta ekkor a királyuk:

- Jól van, döntetlen! - kiáltotta. - S most, mert íly jól harcoltál, János király lánya, elengedlek paripáddal együtt, mert tudtad, hogy semmi esélyed, ám te mégis kiálltál ellenem, és ezt méltányolom. Az egyezséget is eltörlöm; atyád már nem tartozik semmivel sem a farkasok népének.

Nagy csodálkozás és kiabálás támadt erre a várban, s a mai napig terjed a hír, hogy a Farkaskirály a legjószívűbb király a világon, hiszen egy nő volt az ellenfele, de ő döntetlent kiáltott, s hagyta, hogy megsebezze a lány, sőt még el is engedte. A Farkaskirály nevéhez hozzáragasztották a jószívű szót is, és immár mindenki így hívta őt a várban, az udvaron és mindenhol a világon, hogy a jószívű Farkaskirály. A farkas nép oly együgyű volt, hogy nem látták meg az igazságot, hogy Eulé igenis jobb volt, s csak csellel tartotta meg életét a farkas nép vezetője.

Eulé hazafelé menet megállott a fánál, ahol Tisztaságot találta. Hívta a tündérlányt, ki egyből jött is, és visszaadta neki a lovat. Eulé megköszönte a segítséget, és elindult haza. Mindezek után - a tündér Aisának köszönhetően - hazatérhetett atyjához, ki már éppen indítani akarta a hadsereget a Farkaskirály ellen, hogy visszaszerezze lányát. De lássanak csodát, éppen ekkor érkezett meg a lány.

- Elengedett a Farkaskirály, s már nem tartozunk neki semmivel - mondta Eulé édesapjának. Nagyon örült, hogy hazatérhetett atyjához, aki nagyon hiányolta egyetlen lányát, s még kérőt is talált lánya számára… de ez már egy másik történet.

---